Levendulás kert

Jól ismert illat különleges környezetben

Ha azt hallja, levendula, mi jut az eszébe? Egy távoli mediterrán vidék, ahol egymást érik a lila virágú levendula cserjék, vagy a semmivel össze nem téveszthető illat dereng fel, amit a nagymama szekrényei is árasztottak, s vele visszatérnek a boldog gyermekkor emlékei? Akármit is idéz fel Önben a növény említése, biztosan kellemes érzés járja át a testét és a lelkét.

Levendula kert


Levendulaültetvényünk létrehozásakor bennünket is az a cél vezérelt, hogy vendégeink számára még kellemesebbé tegyük az itt tartózkodás idejét. A Lópofa Csárda udvarán található, megközelítően 450 tőből álló levendulás kert nem szokványos jelenség az Alföldön, így már csak ezért is érdemes ellátogatni hozzánk. Emellett ültetvényünk nem homogén, a levendula három fajtája található meg benne: az orvosi levendula, melyet hajdan - ahogy neve is mutatja - elsősorban orvosi felhasználásra termesztettek, a rózsaszín virágú levendula, melyre jellemző rendkívül aromás illata és a többitől eltérő rózsaszín virágai, valamint a törpe levendula, melyet sokszor viszont láthatunk kiskertek dísznövényeként is.

Tegyen egy rövid sétát a levendulakertben ebéd előtt, s nemcsak a közérzete változik meg kedvezően, de a csárdában elfogyasztott étel is sokkal jobban esik majd!

Levendula koszorú



Kézműves foglalkozások

Csináld magad! Kézműves-foglalkozások Kiskunmajsán

2013 júniusától kézműves foglalkozásokkal is várjuk vendégeinket, ahol megismerkedhetnek a levendula hétköznapi felhasználási módjaival, és saját maguk készíthetnek levendulaszappant, párolhatnak levendulaolajat, de megtudhatják azt is, hogyan használhatják fel levendulát a gasztronómiában vagy akár díszítőelemként.


A kézműves foglalkozások a levendulavirágzás kezdetével indulnak, amiről minden évben hírt adunk, ezért érdemes figyelnie honlapunkat és közösségi oldalunkat is.


Gondolta volna, hogy a levendula az egyik legsokoldalúbban használt gyógynövény?

A levendula használata és ismertsége majdnem egyidős az emberiséggel. Több mint 2500 éve használják gyógynövényként, amit írásos források is rögzítenek.

A levendula egyedülálló illatkombinációja a 180 különböző alkotóelemnek köszönhető, ezért széles körben alkalmazzák a parfüm iparban és a magas színvonalú kozmetikumok készítéséhez. Az ókorban ez a növény a szépségápolás egyik fő alkotóeleme volt, használták testre kenve, szappant készítettek belőle, vagy épp a fürdővizet gazdagították vele. De sokszor a száraz virágot a padlóra szórva illatosították a szobát.

Az illatosításon kívül számos gyógyászai felhasználása is jelentős. Közismert például idegerősítő hatása, ezért gyakran alkotórésze olyan nyugtató gyógyteakeverékeknek, melyek jótékonyan hatnak az idegrendszerre. Ez a tulajdonsága kihasználható a mai „rohanó világban", és a szervezetünket sem terheli káros anyagokkal, mivel teljesen természetes hatóanyagot tartalmaz.

Nálunk is kipróbálhatja!

Néhány levendulás különlegességet különféle programjaink keretében vendégeink nálunk is kipróbálhatnak.

Fürdőnk gyógyászati és wellness részlegén a levendulás aromaterápiás masszázst és a levendulát tartalmazó relaxációs aromafürdőt ajánljuk figyelmükbe, ha egy igazán pihentető élményre vágynak. A kezelésekre előzetes időpontfoglalás szükséges!

A levendulakert első virágzását követően levendulaolajat párolunk az illatos lila virágfejekből, mely illatanyagot a szappankészítés során hasznosítjuk. Kézműves foglalkozásainkon a résztvevők maguk is megismerkedhetnek a levendula virágának ezen felhasználási formáival.
Természetesen a Lópofa Csárda gasztronómiai kínálatában is helyet kap levendula. Levendulás fogásainkról a csárda étlapjából tájékozódhat.

Végül, de nem utolsó sorban vendégeink a levendulakert aromáját magukkal vihetik kis levendulás vászonzsákokba csomagolva is, így otthon is sokáig élvezhetik az aroma jótékony hatását.